- Ma is sír az Úr: ma nem megöljük, hanem a megszólalás előtt elnémítjuk a prófétákat. Olyan inger és hangzavarrá tettük az életünket, amelyben minden szól, éppen ezért nem szólalhat meg semmi, közel vannak egymáshoz „világok” és mégis közöttünk a roppant jeges űr lakik. – Pedig Isten ma is olyan, mint a tyúk, amely szárnya alá gyűjti kiscsibéit (37). Gyönyörű kép, boldog, aki megadhatja magát ennek az oltalmazó, üdvösséges védelemnek. - Ha az élő, egyetlen Istent kizárjuk, előbb-utóbb nem marad itt kő kövön, sem a templomból, sem a városból. Nem marad más, csak jeges torlaszok. Ennek jeleit pedig már látjuk (24,2). Urunk, ne hagyj elveszni! Urunk, hadd mondhassuk előtted, áldott vagy, aki jössz (39), jöjj! (Jelenések 22,20) - Nemes Nagy Ágnes írja: „Belém fagy lassan a világ, mint téli tóba nádbugák, kis torlaszokban ott ragad egy kép, egy ág, egy égdarab. Ha hinnék benned, hallgatag széttárnád meleg tenyered, s az két kis Napként sütne fönn a tél felett, a tó felett, hasadna jég, mozdulna hab”. Jöjj, szólj, hívj Urunk, törd meg a jeget.

Jóel 2,18-27

33. zsoltár

* Jézus sír Jeruzsálem felett! Miért? Mert megöli, megkövezi azokat, akiket az Úr küldött, mentő szeretettel küldött, népe összegyűjtéséért küldött (37).