Jézus Krisztus követői érzékenyek mások fájdalmára, saját fájdalmaikra kevésbé, ezért soha nem kacsingatnak a másik ellenében (Példabeszédek 10,10). Mit mond Jézus Krisztus a Hegyi Beszéd indításaként: ha valaki haragszik rám, ha valaki összekacsint ellenem másokkal, akkor nem az imádság, nem az istentisztelet, és bármely vallásos cselekmény az elsődleges megoldás! Rendezni rendezetlen ügyeinket embertársainkkal, függetlenül attól, hogy kinek van igaza: itt kezdődik minden igaz istentisztelet. Nem elég az a kegyes szólam, hogy imádkozom érted, meg azokért is, akik haragszanak rám, noha igazából én haragudhatnék rájuk. Ez kevés, több kell: az ördögien bonyolult és összetett helyzetekben is elindulni, vállalni az embertársammal való ügyem rendezésének minden rizikóját; azt is, hogy az a másik ezzel visszaélhet.*

1Sámuel 3

512. dicséret

* Értsük jól az Igét! Akkor kell elindulni a másik felé, ha valakinek panasza van ellenem! Nem érdekes, ha én jogosan úgy „érzem”, hogy igazából én panaszolhatnék őrá. Nem arról van szó, hogy neked van panaszod a másik ellen, hanem hogy neki ellened. Ilyenkor ne késlekedj, minden istentisztelet előtt és helyett indulj el a másik felé, és rendezd a rendezetlen ügyedet a felebarátoddal. Ne váltsd ki ezt az igaz megoldást vallásos cselekményekkel. Ez a jézusi megoldás, nem a másik bukása feletti kielégítő öröm, vagy a saját fájdalmamban való fürdőzés. Az egész Krisztus-esemény erre épül. Isten meghallotta, hogy az embernek panasza van ellene, azonnal elindult, eljött, és megbékítette magát az emberrel. Mi sem tehetünk másként. A mi Jézusunk, Krisztusként erre váltott meg bennünket, nemcsak példát adott ebben, hanem újjá is szült erre a cselekvésre. Őnélküle valóban lehetetlen, bolondság és botrány mindez! Csak Ővele, Őáltala lehetséges.