Jézus Krisztus azt hangsúlyozza, hogy edény az emberi élet. Ha ez az edény tele van minden félével, akkor abban nincs hely az Isten országa gazdagságának. Mivel van tele az életed? Életedényedből az csordul túl a másik felé. - Előbb meg kell szegényedni, azaz ennek az edénynek üressé kell lenni, hogy abban legyen hely a mennyek országa javainak. Ha azonban üressé lettünk, akkor azonnal töltekezni kell. Nem maradhatok üres! - Vigyázni kell azonban arra is, hogy életünk edénye, ne legyen lyukas fazékká, hiszen sérülékeny, ezernyi hatásnak kitett ez az edény, erről Pál is beszél (2Korinthus 4,7). A lyukas fazékon csak átfolyik az Isten országának gazdagsága, de nem marad meg benne. Ez a keresztyénség ellen felhozott leggyakoribb kritika. Ilyenek lennénk? - Ez az edény alkalmassá lehet arra, hogy Isten országának kincseit befogadja, megtartsa és továbbadja. Ennek kapcsán hangsúlyozzuk, hogy Jézus itt koldus szegényekről beszél. A szegénység ugyanis egy passzív állapot, a koldulás pedig aktív állapot. Azokról van szó, akik elengedtek dolgokat Jézus Krisztusért, tehát megszegényedtek, de akik nem maradtak ebben az állapotban, hanem az egyetlen lehetséges irányba fordulva kiáltottak valóságos javakért.* Bartimeusként kiáltsunk Krisztusért (Máté 20,29-34). Kiáltsunk bátran! (Róma 8,15)

1Sámuel 2,1-10

   191. dicséret

*  Ez Jézus dinamikus emberszemlélete. Az emberlét bontakozásának ünnepi szakasza, amikor az ember ráeszmél arra, hogy szegény megkötözött, még gazdagon is nyomorultul szegény, ezért elenged minden „kacatot”, de ezzel együtt felébred benne a vágy a „valóságos gazdagságra”. Isten őrizzen bennünket a cinizmus fenyegető zsákutcájától. Itt lyukad ki életedényünk: amikor maradunk a realitásoknál, eligazodunk bilincseink között és keresünk a tömlöcben valami puha fekhelyet.

Szerző: refdunantul  2014.01.02. 04:00 komment

süti beállítások módosítása