Ebből a fontos szakaszból csak a 24. versre tudunk figyelni, amely tömör evangélium, a János 3,16-hoz hasonló. A halál az az állapot, amelybe beleszülettünk. „Hétköznapi nyelven” ezt az állapotot „lelki halálnak” nevezzük. Megváltásra van szükségünk, egyébként a halál állandósul rajtunk. A halál nem a „lét”, hanem az „élet” ellentéte. „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” (Jelenések 3,1) A lelki halál állapota éppen azért veszedelmes, mert nem mindig látszik halálnak, hanem megtévesztően hasonlít az életre: „Van olyan út, amely helyesnek látszik az ember előtt, és a vége halálra menő út” (Példabeszédek 14,12). A lelki halálnak azonban számos jele van, a konkrét vétkeken túl azok a tünetek is ide tartoznak, amelyek naponkénti tapasztalataink: békétlenség, türelmetlenség, szomorúság (a bűn miatti  megszomorodás más). Ez a jézusi kijelentés azonban hatalmas evangéliumot hirdet: aki hallja az Úr Igéjét, a megváltás evangéliumát, és hisz abban az Istenben, aki Krisztust ezért elküldte, annak örök élete van, túl van az ítéleten, és már átment a halálból az életre. Nem az a döntő, hogy megmagyarázzuk, hogyan történik ez az átmenetel, hanem az a döntő, hogy „bizony-bizony” ez így van, tudom, meg vagyok győződve róla, bármi történjék is: örök életem van. Ez a bizonyosság aztán kivirágzik a jelenben, és már itt az örök élet gyümölcseit termi, hogy csak az előbb soroltakra utaljak, - békét, türelmet, örömöt.

2Krónikák 12

46. zsoltár