Nem hallgathatok, - hangsúlyozza a próféta. Úgy tűnik, igazodunk a prófétához, mert mi sem hallgatunk, sőt egyre inkább telebeszéljük a világot, és erre kiváló eszközeink vannak. Egy pillanat alatt világgá kürtöljük véleményünket, legbensőbb dolgainkat, feszít valami belül, mindenki mondja a magáét.* Az Ige azonban nem erről beszél, hanem éppen azt húzza alá, hogy a lényegtelen dolgokban hallgatni kell, a leglényegesebb dolgokban pedig szólni: emlékeztetni az embereket Isten ígéreteire, azokra, amelyeket Jézus Krisztusban beteljesített, és amelyek által az Úr, megváltottainak nevez bennünket (12), gyönyörködik bennünk (4), mert visszakaptuk az élet teljességét. Ezért érdemes megszólalni, kilépni megszokott világunkból, ezért érdemes az utakon útjelzőket készíteni, és hírül adni: „Jön már Szabadítód, vele jön szerzeménye” (10-11). Mikor szólunk, miért szólunk, mit mondunk, akár a modern eszközöket is igénybe véve? Isten szeretetének örömhíre olyan üzenet, amiért érdemes megszólalni, nyitottá válni, egészen a föld széléig (11). Nem hallgathatunk, nem is hallgatunk, de sajnos még az egyházban sem, az evangéliumtól harsog beszédünk.

Márk 6,14-29

421. dicséret

* Szinte „halálosan sűrű” nyílzáporként támadnak az információk, illetve támadunk az információkkal, miközben „mindenkinek igaza van”. Érdemes lenne a napi információváltásunk mennyiségét egyszer megvizsgálni, és átgondolni, ideértve a hagyományos közlési eszközökön túl a telefonokat, sms, e-mail, blog áradatokat is. Nem hallgathatunk és nem is hallgatunk, sőt az elektronikus szmogon keresztül, bocsánat a kifejezésért, mindenkinek van lehetősége „böfögni” a magáét.