A Szentírás gyöngyszeme ez a negyedik ének, az Úr szenvedő szolgájáról.* Az ének elején és végén az Úr beszél, kijelenti szolgája diadalát (10). Ebben a keretben foglal helyet a szolga szenvedéséről (3), alázatos tűréséről (7) és haláláról (9) szóló híradás. Sokan nem értették, és kívülről szemlélték szenvedését (1). Pedig általa az Úr szabadító hatalma cselekedett (1). Ígéretes volt az Úr szolgájának „indulása” (2), de aztán őt vádolták mások hibáiért (4-5), ő pedig nem védekezett, elhordozta a szenvedéseket (7), hagyta, hogy a sok tévelygő, saját önző útját járó ember, minden tévesztése és baja rá háruljon (6). A szenvedések meggyötörték testét, utálatossá tették külsejét, miközben elfordultak tőle, mert akkor a szenvedést Isten büntetésének tartották, ezért a szenvedőt magára hagyták (3). Ez a szolga elment a legvégsőkig: meghalt, mások miatt (8), és még halálában is vállalta a gyalázatot, hiszen bűnösök közé temették (9). Az Úr azonban nem engedte el, előhozta a halálból, célhoz juttatta szolgáját (10). Nem tudjuk, ki volt ez a szolga. Azt azonban tudjuk, hogy ez az igeszakasz teljes képet fest arról, ami Jézus Krisztusban valósult meg: halálában és feltámadásában. Jézus Krisztus halála és feltámadása azonban egyetlen, semmihez sem hasonlítható; amelyhez képest még e szolga szenvedése, halála, és diadala is csak előkép. Többféle „helyettes elégtétel” szövi át az életünket, de Krisztusé győzte le egyedül a halált. Ezért az övé az egyetlen, hatékony, győzelmes áldozat. Örüljünk, Krisztus diadala a miénk: minden szenvedésben erőt ad, utat mutat, megoldást kínál ez a tény. 

* Egy nyugalmazott csúcsvezető mondta nekem a napokban: az volt a legnehezebb, most már bevallhatom, hogy minden felelősség az enyém volt, és sok, alattam dolgozó minden hibája és problémája, folyamatosan rám hárult; hálát adok érte, hogy megúsztam, és nem lett belőle soha nagy baj. - Ebben a fejezetben, a szolga életpályája gyönyörűen indult, de aztán valamivel megvádolták; ő nem úszta meg, sőt belehalt mindabba, amit rá bíztak.