Gyakran hangsúlyozza Ézsaiás próféta ezekben a fejezetekben, hogy az Úr a világ alkotója, aki szólt, és előállt a világ (13):* Ő vetette meg a föld alapját, Ő feszítette ki az eget (12). Az Úr szava nemcsak teremtő, hanem újjáteremtő, megváltó Ige is (17): szabadulást ad e világ bajaiban, és szabadítást ad a haláltól is. Ennek a teremtő és megváltó Igének csak halvány előképe a zsidókat hazabocsátó perzsa király (15), méltatlan hirdetője maga a próféta is: ez a szó (Ige) az Úr tökéletes szolgájában, Jézus Krisztusban lett „láthatóvá”, újjáteremtően cselekvővé, és Isten Lelke által most is munkálkodóvá (16). Nem fenyegetés, hanem féltő szeretet szólal meg most is az Igéből: figyelj az Úr szavára (17-19). Aki nem figyel az Úr szavára, az olyan, mint aki életfogytiglani börtönbüntetése közben kegyelmet kap, de marad továbbra is cellájában (20). Az ilyen ember nem látja az eget, csak a plafont. Most nem romantikus szólam, hanem igei üzenet: nézz fel az égre, amit az Úr feszített ki föléd: hallj, láss, szabadulj, ujjongva magasztald Megváltódat, hogy sokan lássák a feszülő eget, hallják az Úr szavát és megszabaduljanak börtöneikből! (20)

Cselekedetek 27,9-26

394. dicséret

*   Úgy olvastam ezt az Igét ma reggel, hogy kitekintve ragyogott az ég fölöttem: szólt és „látszott” az Úr. Kosztolányis élmény volt, sőt annál sokkal több (Kosztolányi: Hajnali részegség).