Ez a boldog állapot: amikor az Isten rendjére figyelő engedelmesség áthatja az emberi közösségek szintereit. Ebben a rendben különböző feladatokat és „szerepeket” adott nekünk az Úr. A vezetők is engedelmességre kaptak elhívást, mert csak akkor lehetnek Istennek kedves vezetők, ha engednek az Úrnak. Az már az emberi bűn terméke, hogy mi, testi szemeinkkel a vezetőt, a pozícióban lévőt tartjuk többre az alárendeltnél, pedig mindkét oldal csak az Úrtól kapott szolgálatát végzi. Ez a rend vonatkozik férj és feleség (18-19), szülő és gyermek (20-21), úr és szolga viszonyára (22-25). Ez a rend a „felszabadított” ember életében, minden területen felbomlott, és bizony oka számos házassági, családi és társadalmi válságnak. Nem a helyünkön vagyunk, emberi logikával, gyarló vágyaktól vezérelten, érzelmi alapon éljük az életünket. Pedig más a motor, és más a futómű szerepe a gépjárműben, de mindegyik egy rendnek lett alávetve, ami nélkül nem suhanhat az autó. Ez az isteni rend abban a krisztusi egységben működik, hogy a felek kölcsönösen felelősek egymásért. Nagy kérdés, hogy a „reformpedagógia”, a „forradalmak indulata” (más jelenségeket is említhetnék), hogyan illeszthető bele ebbe az isteni rendbe? Ha elnyomással élünk vissza az isteni renddel, akkor ezek szükségesek; de a dolgok megoldása mégsem ez, hanem a megtérés, és az isteni rendnek való alárendelődés, mindnyájunk boldogsága érdekében.

Bírák 20,1-28

141. zsoltár