Mindig megijedek, amikor „dörög” a prédikáció. Valami hamis hangot hallok, ez félelmetes. Azt érzem, hogy az igehirdető emberi, gyarló indulatai dörögnek, és nem az Úr! Főként akkor rettenek meg, amikor ezt magamnál tapasztalom. Sokféleképpen dörög, védekezik, támad, panaszkodik ma is a vergődő keresztyénség. Annyiféle megnyilatkozás hordoz ilyen pusztító emberi indulatot. Hol a határ Isten jogos ítélete, és a mi indulataink között. Ez a kérdés most: milyen a szívünk szándéka? Új szívünk van, vagy a régi szív indulatai feszülnek bennünk akkor is, amikor Istenről szólunk? „Ma szívem is van, meg-megdobban a kabátom alatt” (Dsida Jenő).