Amikor a szövetség ládáját a templom legbelső részébe vitték, akkor az Úr dicsősége betöltötte a templomot. Korunk semmiféle tekintélyt nem fogad el. Ezért nem ismeri a szentséget, sem Isten dicsőségét, csak önmaga érdekeit és vágyait. Sajnos a modern kor emberének többnyire még kegyessége is ilyen. Ide kell értenünk minden hatni akaró, érzelmekkel, látványokkal ügyeskedő keresztyénséget. Ugyanakkor a szigorú keresztyénség, jogos védekezésként pedig a másik véglet. A megoldás nem ezek között, hanem ezek fölött van. Az Istennek kedves kegyesség tudja, hogy Ő homályban kíván lakni (12). Isten mégsem maradt teljesen homályban, mert Igéjében mindent elmondott magáról, amit nekünk Róla tudni kell és lehet. Ám Isten még Krisztusban sem mondott el mindent magáról, vagyis továbbra is homályban maradt számunkra. Ez a homály azonban nem arra ad lehetőséget, hogy vallásos vágyainkkal e homályban, mint egy „zavarosban” halásszunk, belevetítve vágyainkat az „isteni homályba”; hanem tisztelve kutassuk az Ő kijelentését, egyre jobban értsük meg és fogadjuk be Igéjét. További lehetőségünk pedig nem más, mint az engedelmes és szótlan leborulás dicsősége előtt. Nincs más út. Nincs az a vallás, az a kegyesség, az a teológiai, amely ezen túl mehetne az istentelenség és az embertelenség kettős kockázata nélkül.

Lukács 13,22-35

301. dicséret