Az Istennek való engedelmesség a fölénk rendelt embereknek való engedelmességben mutatkozik meg (1), kivéve, ha Isten ügye elleni dologra akarnának késztetni bennünket (nem Isten akarata elleni cselekvésről, hanem az Isten ügye elleni cselekvésről van szó, mert sajnos Isten akaratát gyarló módon sokszor összekeverjük a saját akaratunkkal, míg az Isten ügye egyértelmű). Sajnos nehezen megy nekünk az, hogy másoknak alárendeljük magunkat: csak kényszerből, megélhetésből, félelemből tesszük, de nem az Isten parancsának engedve, és amikor csak lehetne, kitörnénk ebből a megalázónak tűnő helyzetből. Az engedelmes, krisztusi lelkületnek látható jele, hogy - senkit sem szólunk le, - kerüljük a viszály minden formáját, mert a viszály öncélú és romboló, - igyekszünk megértőek lenni, azaz a másik ember helyzetébe belegondolni, - és a legparázslóbb helyzetekben is próbálunk teljes szelídséget tanúsítani  minden ember iránt (2). Ez krisztusi mérce. Kár, hogy a lécet az éles helyzetekben mindig leverjük. 

Példabeszédek 28

276. dicséret