Mi, gyarló emberek csak a saját nézőpontunkból vagyunk képesek szemlélni a világot. Mindnyájunknak van egy „koordináta-rendszere”. Saját szélességünk és hosszúságunk, magasságunk és mélységünk keretei között mozgunk. A hívő ember egyrészt elfogadja ezeket az Úrtól kapott lehetőségeit, vagyis meghajtja térdeit az Atya előtt (14); másrészt azonban tapasztalja az igazi szélességet és hosszúságot, magasságot és mélységet, hiszen Krisztus lakik a szívében (17). Ebben a világban ez a „teljesség” (19), a kettő együtt: korlátaink, amelyek megtérésünk után is megmaradnak, de már nem feszegetjük őket többé; ugyanakkor az a tágasság, amit a Krisztusban, minden korlátozottság ellenére megtapasztalunk. Zelk Zoltán a valóságos, krisztusi tájékozódási rendszert betegágyán, tehetetlenül fekve tapasztalta meg: „Barátaim azt hiszik fekszem, nem tudják, járni tanulok, megadóan, Isten oldalán”.