A mai Igében olvasunk az önzetlen barátságról (1-5): Jónátán, Saul fia úgy szerette Dávidot, mint önmagát; mindenét megosztotta vele. A mai Igében előttünk van Isten áldásának lényege, miszerint az Úr Dáviddal volt, és sikerrel járt mindenben (14). Mai szakaszunkban olvasunk a leggyilkosabb óemberi indulatról, az irigységről, amely egyre inkább elhatalmasodik Saul szívében, ahogy tapasztalja, hogy ő csak második, vagy sokadik Dávid mellett (7-8). A legalaposabb lélektan sem tudná ennél pontosabban leírni az irigység elhatalmasodásának folyamatát, mint ahogy Igénkben ez elénk tárul: először Saul meghallja, hogy már nem ő az első (7), nem tetszik neki mindez, és megharagszik Dávidra, és rossz szemmel néz rá (8-9), majd félni kezd Dávidtól (12), aztán gyilkos indulat szállja meg, egészen az önkívületig (10-11); ez már megszállottság (10). Mindnyájunkat fenyeget, hogy mindezt átéljük, de a hívő ember „résen” van, és még a folyamat elején kéri az Úr segítségét. Kössük össze a három üzenetet: valóban áldott az olyan ember, aki tud második és sokadik lenni, és szívét nem irigység, hanem önzetlen, baráti szeretet tölti el ilyenkor is. Az ilyen ember az igazán krisztusi ember. 

1Péter 2,1-10

321. dicséret