Ha baj van, az ember óhajtja az isteni útmutatást, de csak akkor hallgat arra, ha az gyarló szíve szerint való. Mindenki a maga kegyessége, „brancsa”, kénye-kedve szerint értelmezi Isten szavát, és a saját akarata szerint határozza meg az Isten akaratát. Szánalmasan gyarló ebben az Isten népe. Jeremiás által üzent az Úr, de az nem olyan volt, amit hallani szerettek volna, ezért hazugsággal vádolták Jeremiást (4), és a tiltás ellenére elmentek Egyiptomba (7)! Isten azonban átkutatja Egyiptomot engedetlen népe miatt, mint amikor a pásztor kitetvezi a ruhát. Alázatra indít ez a kép: tetűnek nevezi az Ige azokat, akik a saját akaratukat összekeverik az Isten akaratával! Urunk, azt kérjük, hogy ne önző tetvek legyünk, hanem saját énünkkel terhelt ige-értésünket félre téve halljuk meg Isten világos akaratát, amelynek foglalatát Jézus Krisztusban jelentette ki az Isten: „Akié a Fiú, azé az élet” (1János 5,12).

1Thesszalonika 3,9-13

167. dicséret