Örvendek idős emberek láttán, akik még hetvenes éveikben is aktívak, meghatározóan akaratosak, vagy éppen még mindig habzsolják az életet, miközben eszembe jut édesapám, aki hasonló korú lenne, mint emezek, és már tizenöt éve nincs közöttünk. Nem örülhetett unokáknak, és élete tele volt küzdelemmel. A halál a bűn zsoldja, ahogy mondja az apostol, de annál még több, valami egészen nagy titok. Mindenkit elér, függetlenül attól, hogy hogyan élt az ember. Az egyik meghal ereje teljében, minden gondtól mentesen, lágyékában kövérséggel (23-24), a másik pedig meghal keserű lélekkel, és soha nem élvezte a jót (25), de egyformán elpusztulnak, és belepik őket a férgek. Nem arról van szó, hogy minden hiábavalóság, mert úgyis meghalunk; nem arról beszélünk, hogy a halál a nagy igazságosztó, mert előtte minden ember egyformává lesz. Sőt, éppen ezek ellen a gondolatok ellen hadakozik Jób. Nem az érdemességtől függ, hogy kinek milyen élet adatott, és mikor, milyen halállal mehet el innen; mint ahogy abba sem lehet beletörődni, hogy férgek eledele leszünk. Nincs érdem, és minden kegyelem. A halál misztériuma csak Jézus Krisztus megváltó ajándéka, az örök élet bizonyossága alapján dolgozható fel.
János 10,16-21
392. dicséret