Elszomorító, ha valakinek úgy kell megválni a világtól, hogy szája tele van átokkal, és élet elleni lázadással. Isten őrizzen meg bennünket ettől. Ugyanakkor a beteg gyakran nem ura önmagának. Mindannyian eljuthatunk idáig! Ebben a fejezetben óriási vigasztalás van. Mert ez a fejezet egy olyan ember „naplójából” való részlet, aki kétségtelenül Isten szolgája volt, de nemcsak annyit tudunk meg róla, hogy hittel és alázattal fogadta az őt ért mérhetetlen és érthetetlen csapásokat. Ez a panasz, igenis vigasztaló. Hirdeti, hogy Isten szolgájától sem kívántatik meg, hogy mindig a dolgok fölött álljon; ő is heverhet lesújtva, torkig tele mindennel, és nincs eltiltva attól, hogy ebből az életből elkívánkozzék (1Királyok 19,4; Jónás 4,3; Filippi 1,23). Hogyan is tudna Isten valóságos szolgája könny és szomorúság nélkül megmaradni abban a világban, amelyiket olyan erősen befolyásol a gonosz. Ez a szomorúság az egyetlen lelkiállapot, amely képes meghallani az evangéliumot! Az ilyen ember rádöbben, hogy be van ugyan kerítve, de őt az Isten kerítette be (23), és ez az állapot, még a legnagyobb nyomorúság idején is győzelmes védelem.
János 7,1-13
122. zsoltár