A sáfár gondnokot jelent, akinek az volt a feladata, hogy a rá bízott birtok személyzetét élelemmel és minden más szükséges dologgal ellássa. Nem a társainak, hanem az Urának tartozott felelősséggel. Nem saját kezdeményezésre végezte munkáját, hanem Ura megbízásából; tehát nem saját indíttatásból és érdekből végzi a feladatát, hanem mert erre „elhívták” (vocatio). A sáfár nem uralkodik a többiek felett, hanem gondoskodik róluk: feladatának lényege a szolgálat és nem a hatalom. Egyféle hatalom létezik, az Istené, ez a hatalom pedig a Krisztusban megmutatott, önátadó szeretet hatalma. A sáfár szolgálata nem a rábízott birtokra, nem a haszonra (profitra) irányul, hanem az ott dolgozó személyek jólétére. A sáfár legkevésbé (fordítási vita, hogy legkevésbé, vagy legkevésbé sem) törődik azzal, hogy mit mondanak róla, csak arra törekszik, hogy hű legyen ahhoz a feladathoz, amit Ura rábízott.
Zsoltárok 1
1. zsoltár