Ma „beolvasott” nekem valaki. Csak úgy tudtam elviselni, hogy továbbadtam az Úr Jézus Krisztusnak, így szó nélkül tűrhettem, miközben „felém forduló” Testvérem is megnyugodhatott. Azonnal felmértem, hogy most nem lehet visszavágni, kiigazítani (majd később adhat erre lehetőséget az Úr), hanem meghallgatni kell (Gyökössy Endre). A lévitákra nehezedő kezek azt fejezik ki, hogy az egész közösség terheit viszik az Úr elé, de nekik is tovább kell adni azt az igazi Illetékesnek! Nem közbenjárók vagyunk, de Isten eszközei lehetünk, ha valakinek átvesszük a terheit, és segítünk azt az Úr elé vinni. Minden hívő ember küldetése lehet ez egy adott helyzetben, sőt akár gyülekezetek hordozhatnak így embereket. Nagy áldás, ha ebben a szolgálatban nem magányosodunk el, hanem nekünk is adatik testvér, akivel saját terheinket is lerakhatjuk az Úrhoz. Van-e ilyen testvéred? A kérdés még érvényesebb, ha hozzáteszem, hogy vannak olyan terhek, amit csak magad vihetsz az Úrhoz, mert ember nem tud segíteni, és mert nem is tartozik senki emberfiára.
Efezus 6,10-24
390. dicséret