Meghívást kaptam „kamaszkorom” óriási hatású, ma már legendás rock – együttesének koncertjére. Számomra „beláthatatlan” tömeg hömpölygött a nagyszínpad előtt. Megszólaltak a harminc évvel ezelőtti dalok is, számos emléket idézve fel bennem, miközben a közönség a zenekarral együtt harsogta a közismert számokat. Minden „profin” szólt, az énekes hangja ma is egyedülálló ebben a műfajban. Mégis…végig azt éreztem, ez nem az én „közegem”, én itt idegen vagyok! Számos „apró” – nem részletezendő - jelenet, és a dalok szövege igazolta ezt az érzést. Itt más „lélek” munkál. Valami olyan dolog hatása alá kerültem, ami nem tetsző az Úrnak! Igénkben azokról a vétkekről van szó, amelyeket nem a lázadás lelkületével követtünk el. Nem megátalkodottságból, de letekingettünk az Úr útjáról, és idegen ajtókat nyitogattunk. Ezeket a vétkeket is oda kell vinni az Úr elé, még a „főpapnak” is (1-12)! De nem csak neki, hanem a vezetőknek (12-26), és a „köznép” tagjainak (27-35) ugyanúgy!
2Korinthus 2,5-17
484. dicséret