Pál krisztusi magasságokba emeli a hívő ember életének mércéjét. Mindig sokkal könnyebb a törvényre hivatkozni, és az éppen tetten ért embertársunkat kérlelhetetlen személytelenséggel megítélni és elítélni, mint egymás terhét hordozni. Az ítélkező mindig azt gondolja, hogy „ő valami” (3), azaz különb a másiknál, és ezért véleményt formálhat a másikról, sőt dönthet a másik felett; holott mindannyian semmik vagyunk, egyformán feddésre méltók. Először mindenkinek meg kell vizsgálni önmagát, mielőtt a másikra tekint. Ehhez azonban lelki (azaz szentlelkes) emberekké kell formáltatnunk (1): nem olyanokká, akik „eljátszák” a lelki embert, mint egyfajta szerepet, hanem akik valóban azok, mert a krisztus  törvénye szerint élnek.
1 Sámuel 19
263. dicséret