A másik ember megbecsülése ritkán tapasztalt erény. A megbecsülés azt jelenti, hogy észreveszem a másikat, előre engedem, túllépek önmagamon, és ezzel megtisztelem őt. A megbecsülés második lépése, hogy észrevesszük a másik ember fáradozásait, munkájának eredményeit; nem azonnal a kritikát mondjuk, hanem azt, hogy „köszönöm”. Akik körülöttünk dolgoznak, azok valahol értünk is munkálkodnak: házasságban, családban, munkahelyen, utcán…Így érkezünk meg Igénk eredeti összefüggéseihez: megbecsülni azokat, akik a hitünkért fáradoznak, nemcsak a lelkipásztorokat, de azokat is. A héten egyházkerületünk lelkészeit látogattuk. Bizony felmerült bennünk a kérdés: kell még az élő hit, az Ige; kell még Krisztus; kell még az egyház, a lelkész? Az tény, hogy a világ egy részének másként kell Krisztus, mint ahogy azt évszázadokon át eléjük tártuk. Tudunk-e (évszázados értékeinket nem feladva) váltani?