Isten népét e világban két dolog veszélyezteti: egyrészt a belső kihűlés, az első szeretet elhagyása (Jelenések 2,4); másrészt a kívülről fokozódó üldözés. Mindkettő következménye lehet a keserűség, megkeseredés, amely alattomos károkat okozhat. A megkeseredett ember még nem szakadt el Istentől, de eltávolodott tőle, ezért a problémák okozójának csak a másikat látja, és az Úrtól való küldetését többé nem tudja betölteni. A keserű ember kiégett, elfáradt, elcsüggedt, az élő Isten szeretete helyett a hiábavalóság érzése lett úrrá rajta. Illés is volt ilyen állapotban, amikor azt mondta, hogy „elég”: ő is elcsüggedt, depresszióba esett (1Királyok 19,4). A Krisztusban hívő ember nem lehet megkeseredett, hiszen neki éppen az a feladata, hogy mások lankadt kezeit és megroskadt térdeit erősítse (12). A keserűség idején ajándék az élő hitű testvér, aki segít újra feltekinteni Jézus Krisztusra, az Ő elégséges kegyelmére, hogy újból visszaállhassunk a szolgálatba, amikor is többé már nem magunkkal foglalkozunk, hanem az Úr ügyével, azaz a másik emberrel (14).
2 Mózes 3
104. zsoltár