Ez az igeszakasz ma világszerte ismert, az éhezők megetetéséről, a szomjazók megitatásáról, a jövevények befogadásáról, a mezítelenek felruházásáról, a betegek és a rabságban lévők gyámolításáról (34-40). Ez egy nemes erkölcsi elvárás-sorozat, amelyet Jézus Krisztus követőinek szegeznek, hiszen majd az Úr is ez alapján minősít minket üdvösséges juhoknak, vagy kárhozatos kecskéknek (31-33). Tehát úgy tűnik, e sorokat olvasva, mintha a mi jóságunktól függne szegénység és gazdagság, üdvösség és kárhozat (41-46), sőt, az egész világot megváltoztathatnánk ezzel a jósággal? Ez azonban alapvető félreértés, hiszen az ember minden jósággal visszaél, egészen jótevője haláláig. Emberileg ez történt a golgotai kereszten, Isten akarata szerint azonban ennél sokkal több: Isten jósága győzedelmeskedett az ember gonoszsága felett és megváltotta ezt a világot. Mert az a világ velejéig romlott! Ez nem túlzás.*

Dániel 9,1-19

346. dicséret

* Ezt a világot a mi mímelt, felszínen kimunkált, valójában nem létező jóságunk soha nem fogja megváltoztatni. Nincs más jó, csak az Isten (Márk 10,18). Mi az Úr jóságából élünk. Ez a jóság újjászülhet bennünket, hogy legalább egyesekkel (40), a ránk bízottak közül, igazán jót tegyünk. Nem az „absztrakt emberiséget” kéri számon rajtunk az Isten, hanem azt az egyet-egyet, akiket közvetlenül ránk bízott az Úr, hiszen aki a sajátját nem gondozza, az rosszabb a hitetlennél (1Timóteus 5,8). Tehát fontos a jóság, Isten bennünk munkáló jósága, amellyel a megváltott ember a maga helyén megsimogatja ezt a szenvedő világot, de a végső megoldást csakis az Úr adhatja meg.