A példázat vége döbbenetes. – 1. Minden elhívott egyformán részesül a kegyelemben. Ott nem lesz olyan, hogy valaki tolókocsiban nyomorog, más valaki pedig közvetlenül mellette látható csúcsokat dönget. Arról nem is beszélve, hogy ezek a külső szempontok ott már nem számítanak. – 2. Tehát minden elhívott egyformán részesül a kegyelemben. Döbbenetes az is, hogy ezen a többet dolgozók felháborodtak, ahelyett, hogy örültek volna mások egy dénárjának, azaz üdvösségének is (11-13). – 3. Innen, ebből a világból még döbbenetesebb elfogadni azt, hogy amilyen előjogokat élveztek itt sokan, azok ott eltűnnek; - nem valami egyenlőségben, hanem az Isten kegyelmének örömében. – 4. Isten úgy igazságos, hogy kegyelmes. Mi úgy vagyunk igazságosak, hogy megbüntetnénk a szerintünk bűnösöket, mert ugye, mi jók vagyunk. Isten azonban kimondja, hogy a mi szemünk azért gonosz, mert Ő jó (15). Nem üdvösséges jel, ha valaki a másik üdvösségének nem tud örülni. 

Dániel 3,1-25

121. zsoltár

* Az Úr a „Gazda”, mi a munkások vagyunk, akiket elhívott. Ez azt jelenti, hogy Ő ránk akar bízni valamit, ami másokat tápláló gyümölcsöt terem, és amit nem öncélúan, nem a saját üdvösségünkért teszünk, hanem az Úr dicsőségéért.
– A „Gazda” sokféle módon és időben szólít meg, ahogy a szolgák is különböző napszakokban kapták a hívást a szőlőbe. Ahány ember, annyiféle módon és időben valósul meg ez az elhívás. Még az utolsó órában is hív. Az Ő szava mindig kegyelem számunkra. Nem Őneki van szüksége ránk; sok, vagy kevés munkánkra; hanem fordítva, nekünk van szükségünk Őrá.
– A példázatból az is kiderül, hogy az engedelmes, hűséges munkának jutalma lesz. Az is jutalom, hogy jó volt szolgálni az Urat, minden kín ellenére, mert ez értelmet adott az életünknek, meghívott az Úrhoz másokat, miközben nem a jutalomért tettük, hanem azzal az üdvbizonyossággal, hogy a „Gazda” az egy dénárt megígérte, és ez elég. Amit Ő ígért, az a legtöbb, az nem mennyiségi kérdés.