Az elkeseredés, a keserűség miatt kérgesedik meg a szív. Ez a keserűség manapság nem csak félelemben, vagy közömbösségben mutatkozhat meg, hanem gyakran ölt testet indulatokban, agresszivitásban. Keserűvé lehet Isten népe is, állandóan panaszkodva, egymással acsarkodva, csak a rosszat látva, mindig „vészharangot” kongatva. Tartsunk bűnbánatot: bizony fogva tart bennünket a keserűség, a megkeseredés, amely valójában hitetlenség és hűtlenség a minket hordozó és vezető Isten iránt. - A mai igeszakasz a 95. zsoltárhoz fűzött prédikáció, amely intő példaként állítja elénk Isten akkori népét a pusztában, akik noha megtapasztalták az Isten szabadítását, mégis folyton csak keseregtek, panaszkodtak (7-11); ezzel pedig szívük gonoszul megkeményedett, elszakadtak Istentől (12); ezért az ő nemzedékük nem mehetett be a nyugalom helyére (16-19). - Hisszük, hogy Isten, minket kiválasztó kegyelme nem hagy bennünket megkeseredve elszakadni az Ő szeretetétől. Legyünk bármilyen elkeserítő helyzetben, Ő nem engedi el a kezünket, nem hagyja, hogy úrrá legyen rajtunk a csüggedés (14).*

Ézsaiás 1,18-31

324. dicséret

* - Félelmetes az intés: vigyázzunk (12), amikor az Úr szavát halljuk, szabadító tetteiről, amelyet tapasztalattá tett számunkra a Jézus Krisztusban, akkor közben meg ne keményítsük a szívünket, mint ezek, az elkeseredéskor (15).
- Ha innen nézzük az intést, akkor abbahagyunk minden panaszt, és bárki-bármi törne ránk, nem csüggedünk, hanem egymást buzdítva követjük az Urat (13). Még azon sem keseredünk el, hogy jelenleg egymást sem tudjuk buzdítani; sőt, faragatlanul viselkedünk saját hittestvéreinkkel. De nem maradhat ez így. Isten gondoskodik róla, hogy „rendbe szedje” népét.
- Hiszen részesei lettünk a Krisztusnak. Ő gondot visel rólunk, hogy ha egy időre eltévelyednénk is, az irányt soha ne téveszthessük szem elől, és mindvégig kitartsunk.