Jézus Krisztus úgy tanít a megbocsátásról, hogy azzal minket véd: „Vigyázzatok magatokra” (3). Valóban, a bennünk feszülő sérelem, indulat minket torzít, betegít, tesz tönkre; nem azt, aki megsértett bennünket. A megbocsátás, akár újból és újból (4), a mi érdekünket szolgálja. Hangsúlyozom, mivel a történések bonyolultak, ez a folyamat mindig kölcsönös: egymást figyelmeztetjük, az egymás ellen elkövetett vétkeket felismerjük, megbánjuk, és letesszük. Vigyázzunk magunkra, bocsássunk meg a fentiek szerint. Mindenek előtte pedig vigyázzunk a másikra, ne bántsuk meg, és főként ne tegyünk a másik ellen olyat, bosszúból, indulatból sem, amely a másikat, akár egy életre tönkre teheti: ne rágalmazzunk meg senkit, nincs ennél aljasabb emberi magatartás. Erre tényleg csak a megbocsátás kényszerével lehet válaszolni, mivel a másik út járhatatlan, Isten Igéje és a hatodik parancsolat szerint. Bármit követett el ellened atyádfia, először csendesedj el, ülj le, imádkozz, gondold végig Isten Igéjét, konkrét helyzetedben.
Jeremiás 35
100. zsoltár
* Jézus Krisztus úgy tanít a megbocsátásról, hogy azzal minket véd: „Vigyázzatok magatokra” (3). Valóban, a bennünk feszülő sérelem, indulat minket torzít, betegít, tesz tönkre; nem azt, aki megsértett bennünket. A megbocsátás, akár újból és újból (4), a mi érdekünket szolgálja. A megbocsátásnak adottak azok a lépései, amelyeket a mi Urunk előírt, ezekre jó, ha figyelünk.
- Nem arról van szó a megbocsátásban, hogy a homokba dugjuk a fejünket, mintha mi sem történt volna, hanem igenis figyelmeztetjük (3), négyszemközt a felebarátunkat (Máté 18,15), hogy ezt és ezt tette velünk. A problémát nevén kell nevezni, még akkor is, ha a dolgok, történések, soha nem egyértelműek, és mindnyájan részrehajlóan látjuk azokat; mégis el kell mondani, mit okozott bennem, körülöttem a másik. Ezt a figyelmeztető bátorságot akkor is vállalni kell, ha a felebarátom ezen még jobban megsértődhet, és megbocsátás helyett igazán az ellenségemmé lett. Ez a figyelmeztetés az igazi ajtónyitás egy sértett helyzetben, a felebarátom felé. Ez az ajtónyitás olyan beszélgetéshez vezethet, amelyben én is figyelmeztetéseket kaphatok tőle, erre is figyelnem kell, mert a megbocsátás folyamata kölcsönösen hat, az Isten színe előtt.
- A megbocsátás másik fontos lépése, a „megbánás”, azaz csak úgy csírázhat ki a megbocsátás, ha az elkövetett bűnök mögött ott van annak felismerése és megbánása. A megbánás megalázkodás az Isten és a másik ember előtt, belátva konkrét vétkeimet, amelyet ellenük elkövettem. Ez a megbánás azonban nemcsak felismeri, hanem egyben le is teszi a bűnt, Jézus Krisztus keresztjéhez. Ettől kezdve, ha nem bocsátottam meg, és nem emeltem fel a bocsánatkérőt, akkor annak letett vétke már rám nehezedik. Ez nem jelenti azt, hogy mindent egy csapásra elfelejtettem, de azt igenis jelenti, hogy az indulat többé nem feszít, azaz én is megszabadultam, nemcsak a bocsánatkérő.
- Hangsúlyozom, mivel a történések bonyolultak, ez a folyamat mindig kölcsönös: egymást figyelmeztetjük, az egymás ellen elkövetett vétkeket felismerjük, megbánjuk, és letesszük. Vigyázzunk magunkra, bocsássunk meg a fentiek szerint. Mindenek előtte pedig vigyázzunk a másikra, ne bántsuk meg, és főként ne tegyünk a másik ellen olyat, bosszúból, indulatból sem, amely a másikat akár egy életre tönkre teheti: ne rágalmazzunk meg senkit, nincs ennél aljasabb emberi magatartás. Erre tényleg csak a megbocsátás kényszerével lehet válaszolni, mivel a másik út járhatatlan, Isten Igéje és a hatodik parancsolat szerint.
- Bármit követett el ellened atyádfia, először csendesedj el, ülj le, imádkozz, gondold végig Isten Igéjét, konkrét helyzetedben.
