Évenként egyszer meg kellett tartani ezt a nagy engesztelést Isten népe körében mindenkiért, a nép minden vétke miatt (29-34). Isten azonban az engesztelés kérdését egyszer és mindenkorra megoldotta Jézus Krisztusban, akiben azt is kijelentette, hogy Ő olyan Isten, aki, noha nem szenvedhet semmiféle bűnt és tisztátalanságot, de nem liheg folyamatosan vérért és engesztelésért. Ezt a kérdést Egyszülött Fiában lezárta; az örök rendelkezést örökre megoldotta (29). A bűn kérdését irgalmas szeretetében kezelte, amely bennünket csakis tisztulásra, a vétkek elhagyására serkenthet, mert ez a kegyelem nem olcsó, hanem drága kegyelem. Kár, hogy mi nem vesszük komolyan a Jézus Krisztusban elérkezett teljes kijelentést, és nem az ebből kirajzolódó Isten arcába tekintünk ma sem: mi továbbra is „vért” és elégtételt akarunk (18-19), bűnbakot keresünk (20-22). Minden összeütközésünk vége csak ez. Nem változtunk semmit, ószövetségi a hitünk és az Isten-képünk is.

Róma 8,1-17

370. dicséret

* Az engesztelési ünnep (Jóm Kippur) kifejezi, hogy Istennek engesztelés kell a bűnért. Először a főpapért, aztán a népért mutatták be az előírt áldozatokat. A vétekáldozatok vérével egyedül a főpap mehetett be tiszta gyolcsruhában (4) a szentek szentjébe, hogy a szentláda fedelét meghintse vérrel, mialatt a szentélyben az illatáldozat füstje védelmezte őt, hogy meg ne haljon (11-14). Amikor kijött a sátorból, az oltár szarvait is megkente vérrel (18-19). Ezután a nép tévesztéseit, minden tisztátalanságot, bűnt, vétket, hitszegést egy kecskebak fejére olvasták, akit kiűztek a vétkekkel együtt a pusztába, hogy ott pusztuljon (20-22).