A keresztyén gyülekezetek, szerte a Római Birodalom keleti felében, jól szervezett rendszert építettek ki, egymás kölcsönös megsegítésére. Ez egy fontos bibliai alapelv: a gyülekezetek soha nem csak magukban élnek és szolgálnak, hanem felelősek egymásért is.* - Egymás megsegítésének kezdő lépése, hogy legalább rosszat nem mondunk a másikról; kifelé pedig soha nem mondunk rosszat az egyházról, a „mieinkről” (14), még akkor sem, ha vannak problémák! - Egymás megsegítésének másik fontos eleme, a szeretetben való egység. Manapság már annyira sokfélék vagyunk, hogy az egység csak szeretetben élhető meg, hit által (15). Az Isten kegyelme ugyanis újjászüli, de nem tűnteti el az „én”-t. Minden tanbeli, megjelenésbeli egység is csak ebből a szeretetből következhet.** - Ez a szeretet helyt ad a gyülekezeten belüli, elmélyültebb személyes kapcsolatoknak is, hiszen vannak olyanok, akikhez több szállal kötődünk, mint másokhoz.*** Pál szinte minden levelében kiemel személy szerint testvéreket, igazolva e kötődések fontosságát, remélve azok tartósságát (12-13).

Jób 42,7-17

66. zsoltár

* Hiszen a gyülekezetek együtt alkotják a Krisztus testét; egymást segítve lehetnek hitelesek, hitben erősek és egységesek.

** Valljuk, akit az Isten kegyelme valóban újjászült, az felülír, de nem tüntet el minden személyiségjegyet. Sokfélék vagyunk gyökerekben, háttérben, igényekben, személyiségben.

 *** Ez nem baj, sőt Isten ajándéka minden ilyen elmélyült kötődés: talán ők azok, akikre a gyülekezeten belül, a bajban is számíthatunk?