Valójában egyik fiú sem teljesítette maradéktalanul az Atya akaratát. Az első fiú mintagyermeknek látszik, mert atyja szavára tétovázás nélkül rávágja az engedelmes, elvárt feleletet. Nyíltan nem száll szembe apjával, kegyes, Atyja kedvében járó; ám a valóságban nem cselekszi az Atya akaratát. A szó, ha tett nem követi, semmit nem ér. A tett mellé azonban előbb-utóbb nélkülözhetetlen a hitvalló, tanító szó, az Ige. A második fiú abban engedetlen, hogy megszomorította apját, hiszen nyíltan szembeszállt vele, nemet mondott neki. Valószínűleg egy darabig járta a maga útját. Később, de nem elkésve, azonban meggondolta magát, megtért és mégis „elment a szőlőbe", dolgozott, talán keményebben is, hogy valamit a mulasztásából is pótoljon. Mindkét fiúnak megtérésre volt szüksége, hogy aztán az Úr kegyelméből az Ő útján járhassanak.

* Jézus példázatában egy ember megkérte két fiát, hogy menjenek dolgozni a szőlőjébe. Az egyik fiú azt mondta, hogy elmegy és dolgozik, de soha nem fogott bele (29). A másik azonban, azt mondta, hogy nem megy, később azonban meggondolta magát és elment (30). Ki teljesítette a kettő közül az Atya akaratát? (31) Ez a kérdés a jézusi példázat fő kérdése.