Reménytelen félelem lesz úrrá rajtunk, amikor azt olvassuk, hogy „nincs irgalom”. Amíg van halál, addig valóban nincs irgalom. Ennek gyökere pedig az a tény, hogy nem tartozunk az élet Urához. Ahol az ágat lemetszik a tőről, ott előbb-utóbb pusztulás következik. Isten azonban csak egy időre hagyja el népét, majd visszaoltja őket az életet adó tőbe, Jézus Krisztusba, akiben mégis azt mondta az Úr, hogy van irgalom: mert ti az én népem vagytok, és senki sem ragadhat ki benneteket az én kezemből. Ez a szeretet azonban nem visz rá többé semmiféle paráznaságra (2), sem Istennel, sem emberekkel; sem testi, sem lelki értelemben.* 

Márk 14,1-9

450. dicséret

* Hóseás egy parázna korban (Kr. e. 750-722), az északi országrészben figyelmeztette Isten népét, hogy nem mehet ez így tovább. Amikor az Úr egy parázna nő elvételére szólítja fel Hóseást, azzal azt jelzi, hogy milyen nagy a baj. Ma is sokféle módon tudunk „paráználkodni”, a legnagyobb paráznaság azonban: elhagyni az élő Istent, minden életnek forrását (Zsoltárok 36,10).