A mai Ige az akkor ismert képekkel hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztusnál nincs nagyobb, Ő fölötte van minden evilági identitásnak, képződménynek, összefonódásnak, vallásnak. Olyan, mint egy Melkisédek nevű papkirály volt egykor, akiről annyit tudunk, hogy megáldotta Ábrahámot, aki pedig tizedet adott neki (1Mózes 14,18-20). Vitatható az a módszer, ahogy a szentíró felépíti a párhuzamot Melkisédek és Krisztus között, mert „jelképes magyarázattal” annak tulajdonít jelentőséget, ami nincs benne a szövegben (Ravasz László). Én azonban hiszem, hogy Isten Lelke a vitatható írásmagyarázati módszer ellenére is felhasználta a szentírót arra, hogy hangsúlyozza a legfontosabbat: Jézus Krisztus az Úr, nála nincs nagyobb, Ő az Isten Fia, Ő a Megváltó, Ő az egyetlen főpap, akinek tökéletes áldozata egyszer és mindenkorra elég! Ennek a Melkisédeknek sem atyja, sem nemzetsége, sem napjának kezdete, sem életének vége nem ismert, ezért kiváló szimbóluma annak, aki az Isten Fia, aki fölötte van az emberi összefüggéseken, és aki mégis ezekbe érkezett meg, ezektől szenvedett, és ezekből adott megváltást.