A jólétben, és az ebből fakadó unalomban az ember mindenfélét kitalál, reflektál és megjelenít. Nincs norma, rend, csak öntörvény, amit mi jónak gondolunk. Ez Sodoma. Lót nem is érzi, hogy mennyire belegyökerezett ebbe a városba, családjával együtt. Tétováznak, tréfának tartják az isteni figyelmeztetést, nem akarnak a hegyre menekülni, hanem egy másik városba kérik kimentésüket (19), mert nem tudnak a város megszokott „kényelme és védelme” nélkül létezni. Amikor pedig radikálisan nemet kell mondani erre a „megítélt” életre, akkor alig bírnak hátratekingetés nélkül kifutni onnan. Lót és családja ezernyi szállal kötődik a megítélt Sodomához. Isten Ábrahámért (29) könyörült Lóton és családján (1Mózes 18,22-33), ahogy Krisztusért könyörült az Úr rajtunk is. Isten megszánt bennünket, mi pedig még mindig tétovázunk (16)?

Máté 6,25-34

269. dicséret