Nincs megalázóbb, mint amikor át kell élnünk az emberek megvetését. Isten Igéje azonban ezt a lelkületet, amellyel másokat, akár jogosan, akár jogtalanul,  megvetünk, „elvetemültségnek” nevezi (27), ugyanis azt vetjük el, akit az Isten bűnbocsátó irgalommal szeret. Aki másokat elvetett, az valójában az Istent vetette el: „Ti pedig most elvetettétek Isteneteket, aki megszabadított benneteket minden bajból és nyomorúságból.” (19) Minden elvetemültség forrása az, hogy elvetettük a szabadító Istent, ezért megvetjük a másik embert. Sault sokan megvetették, pedig Isten felkent királya volt; ő azonban ekkor az Úr gyermekeként viselkedett, mert „úgy tett, mintha ezt észre sem vette volna” (27). 

Jakab 2,14-26

304. dicséret