Dávid házat épített magának városában (1). Az embernek szüksége van arra, hogy legyen valamije, ami az övé. Ez biztonságot ad. Elemi szükségletről van szó. De mit ér, ha az ember magának és magáért gürcöl? Hol a határa a birtoklásnak? Arról nem is beszélve, hogy bármikor mindenünk kihullhat a kezünkből, és mi magunk is aláhullhatunk. Dávid úgy épített magának házat, hogy mindenek előtt helyet jelölt ki az Isten ládájának, mégpedig méltó helyet, sátrat vonva föléje, óvó figyelemmel és imádságos tisztelettel. Már megtanulta, hogyan kell „bánni az Úr dolgaival” (13), és hogyan kell bánni a sajátjával. Minden helyes „bánásmód” alapja, hogy van-e helye, és hol a helye az életünkben az élő Istennek. Hol van a ma emberének életében, a felnövekvő generációk szívében a megváltó Isten helye: nem a vallás helye, nem a „lelkizésé”, hanem az élő Isten helye, Jézus Krisztus Atyjának helye? Minden krízis oka ez (krízis és ítélet egy kifejezés a görögben). Isten helyét a magunkéval akarjuk kitölteni. Hova vezet ez?
Jelenések 11,1-14
111. zsoltár