Az Ígéret Földje valójában nem „tejjel és mézzel” folyó föld. Nagy része köves, sivatagos. Az oda vezető út sem ligetes. Isten ígérete mégis megáll: vagyis Vele tej és méz az élet, Nélküle tejben és mézben fürdőzve is szűkölködünk. Amikor hitre jutunk, leszámolunk az illúziókkal: semmi sem olyan, mint ahogy „elképzeltük”, még az „Ígéret földje” sem, még az „Isten országa” sem, még Isten maga sem olyan, mint ahogy elgondoltuk. Az emberi „kigondolás” csak bálványokat alkothat. Mindig Istennek van igaza, és úgy van jól, ahogy az Úr adja. Boldog az ember, ha nem lemondó (rezignált) békességgel, hanem örömmel igazodik ehhez a szent akarathoz. Akkor soha nem jutunk el odáig, hogy „elegem van” a másikból (Mózes, és az ellene lázadók kölcsönösen ezt vágják egymás fejéhez, 3. és 7. versek), és elegem van a helyzetemből, mert mindig elég az Ő kegyelme (2Korinthus 12,9).
Titus 1,1-9
162. dicséret