Isten elvárja népétől, hogy az különbözzön másoktól (1). Hiszen őket az Úr kiválasztotta, szövetséget kötött velük, forrón szereti, a maga céljaira szánja és különösen megbecsüli őket. Tehát Isten népe életének tükröznie kell a szent Istent. Isten gyermekei nem önmaguktól különbek másoknál, hanem Isten kegyelme által azok. De ennek a különbségnek láthatóvá kell lennie, mint ahogy Isten különbözik ettől a világtól. Isten népe tehát nem engedheti meg magának, hogy saját mércéjük és értékrendjük, valamint az őket körülvevő világ határozza meg életüket. Isten népe azt sem engedhetik meg, hogy a testet lebecsüljék (1). A Biblia sehol nem veti meg a testet, ez görög gondolat lenne, hanem éppen a testünkben lesz láthatóvá az, ami a lelkünkben van. A test „igen jó” (1Mózes 1,31). Hiszen az ember a testében cselekszik, ezt látják mások, mint Isten dicsőségének „kirakatát”. Most az ezzel kapcsolatos újszövetségi gondolatokat nem részletezem (1Korinthus 6,15; 19–20). 

Ebben a fejezetben három területen is láthatóan különbözik Isten népe más népektől: a pogány gyász tilalmában (1–2); a tiszta és tisztátalan állatok megkülönböztetésében (3–21); valamint abban, hogy Isten népe, hálája jeleként, minden javaiból tizedét átadta az Úr ügyének szolgálatára, amelyet részben a szent szolgálat fenntartására fordítottak, a lévitákra gondolva, részben pedig szeretetszolgálatként a jövevények, az árvák és az özvegyek megsegítésére szántak (22–29). 

Ezek közül most csak a pogány gyász tilalmáról szólunk részletesebben (1–2). 

A Biblia tilt mindenféle halottkultuszt. Hangsúlyozza, hogy legyen gondunk a halottaink tisztes eltemetésére, a gyásznak lehet hangos megnyilatkozása is, de sem a halált, sem a halottat nem övezi vallásos tisztelet. A hálás emlékezés csak egy bizonyos határig lehetséges, ami még nem nevezhető halottkultusznak. Tehát az ősök, az elődök imádata szigorúan tilos. 

A pogány népek ráadásul, testüket nem tisztelve, gyász idején megcsonkították magukat, és homlokuktól felfelé kopaszra nyírták fejüket. Nem ez a szertartás veszélyes önmagában, hanem az, hogy ennek a szertartásnak mágikus erőt tulajdonítottak, amellyel az isteneket rá akarták bírni valami jóra az elhunyt szerettük érdekében; mintha az embernek lenne lehetősége Istent befolyásolni és átnyúlni valamiféle túlvilágra. 

Isten népe egy ideig nem kapott kijelentést, felhatalmazást arra, hogy a halál utáni élettel bármiképpen is foglalkozzon. Ezért ezt a kérdést igen becsületesen, teljesen Isten hatáskörébe utalták. Vagyis erről nem beszéltek, erről nem fantáziáltak. Ezért is volt már akkor tiltott minden halottkultusz, hogy ezt a kísértést megakadályozza. 

Mi már Jézus Krisztusban birtokolhatjuk, hit által, az örök életről szóló kinyilatkoztatást. Éppen ezért eleven a mai Ige, hiszen nem szomorkodhatunk, mint akiknek nincs reménységük (Róma 12,2; 2Korinthus 5,15). Az örök élettel kapcsolatban azonban a részletekről ma sem fantáziálhatunk, miközben mindenfajta halottkultusz továbbra is tilos. Isten formáljon méltóvá bennünket mindenkor, főként a legnagyobb bajban, mert gyász idején mutatkozik meg igazán, hogy Isten szent népe vagyunk-e? (2)

Szerző: refdunantul  2022.01.07. 04:00

süti beállítások módosítása