Az a jó, ha az ember tud az építő, életet és gyarapodást szolgáló megegyezés érdekében kompromisszumokat kötni. A hétköznapi ügyek fontosak – éppen akkor, ott, azoknak, akik benne vannak –, de akár már egy év távlatból is lényegtelennek tűnnek ugyanazok a dolgok. Ebben a távlatban tekintve vissza egy ügyre, rádöbbenhetünk, hogy szent nagyvonalúsággal akár azonnal megoldhattuk volna a vitás kérdéseket, amely mindenki számára áldást hozhatott volna. Mi azonban apró ügyekben sem engedünk, egy jottányit sem. Ez gyarlóságunk életeleme!

Egyetlen esetben lehet „halálos” a megegyezés. Az élő Isten tiszteletében nincsenek kompromisszumok. Erről szól ez a fejezet. Akár egy hitelesnek tűnő próféta, akár a saját családod, akár a városod akarna rászedni „idegen isten” tiszteletére; akkor, ott nincs választási lehetőség! Ott döntéshelyzet van, ott nem lehet bizonytalankodni! (6–9) Ilyen helyzetben vagy egyértelműen hitvallást teszünk az élő, egyetlen, teremtő és megtartó Isten mellett, vagy mi magunk veszünk el, a mieinkkel együtt. 

Az ember azonban éppen ezen a területen a leggyarlóbb, éppen az isten-kérdés területén a legparáznább, amely minden más téren is paráznává torzít bennünket. Fájdalmas tapasztalatunk ez ma is, amikor lassan már nem is kérdés az élő Isten tisztelete, miközben mindent, de mindent kipróbálunk, hogy enyhülést és örömöt találjunk.

„Ki kell irtani mindazokat, akik Isten megtagadására kísértenek bennünket!” – ezt olvastuk a mai Igében (8–10). Ilyen radikális ezen a területen Isten kijelentése. Itt nincsenek kompromisszumok: vagy hűséges ragaszkodás, vagy halál. Amit Isten Igéje itt kimond, az ténymegállapítás: Az élő Isten tisztelete nélkül kiirtjuk mi egymást valamilyen formában. Hit nélkül a bűn, a betegség, a halál, a gonosz az úr. Hit nélkül ítélet alatt vagyunk.

Az élő Isten mégis ragaszkodik hozzánk, nem engedett el bennünket, nem irtotta ki életünket jogos haragja. Istenünk, egyszülött Fiát adta oda érettünk, hogy mi megmaradhassunk. Ez a határtalan szeretet azonban megtérésre vezeti Isten gyermekeit. 

Milyen a mi ragaszkodásunk Istenhez, egymáshoz, ügyeinkhez, sajátjainkhoz, másokhoz? Tudunk-e mi hűséggel ragaszkodni valamihez, valakihez is? De úgy, hogy ebből a ragaszkodásból nem a másikat megfojtó halál, hanem az élet támad? Ezt is csak az Isten tudta szépen elintézni: Ő úgy mutatta ki irántunk való örök hűségét és ragaszkodását, hogy abból szabadulás, feltámadás, élet, valóságos megújulás, üdvösség fakadt. Áldott legyen az Úr neve!

Szerző: refdunantul  2022.01.06. 04:00

süti beállítások módosítása