Az imádságban nem az történik, hogy mi befolyásoljuk az Istent (17), hanem az, hogy ráhagyatkozunk az Ő tökéletes akaratára, aminek érvényesülése számunkra is a legfőbb jó, az üdvösség. Ezért minden könyörgésünk lényegi tárgya az, hogy legyen meg az Úr akarata és jöjjön el az Ő országa (Máté 6,10). A könyörgés éppen azt fejezi ki, hogy magasztaljuk a hatalmas Urat, mindeneknek Urát, akinél nincs nagyobb, és leborulva Őelőtte, megvalljuk, hogy milyen gyarlók, esendők, picikék vagyunk mi. A könyörgés lelkülete a leborulás, az Úr kegyelmére és tökéletes akaratára való hagyatkozás. 

Ugyanakkor a könyörgő ember ebben a leborulásban megtapasztalja a csodát: az Úr lehajol érte, és felemeli a könyörgő embert. Erről a felemeltetésről beszél, mint csodáról, mint Isten szabadító cselekvéséről, Jakab is: a szenvedőnek ad az Úr erőt; a betegnek ad imádkozó és segítő testvéreket, bátorító emberi eszközöket, akarata szerint gyógyulást; az örvendezőnek ad az Úr magasztaló alázatot; bűnös életünknek töredelmes, bűnvalló szívet, bocsánatot és megtisztulást ajándékoz (13–15). A könyörgőnek ad megszabadulást az Úr (15). Soha ne felejtsük el, hogy ez a szabadulás Jézus Krisztusban már a miénk, mi már megszabadított, üdvösséget nyert emberek vagyunk, ezért Isten szabadítása jelenthet konkrét földi segítséget is, de ha ez elmarad, ha Ő ezt nem tenné is (Dániel 3,18), az üdvösség akkor is a miénk, történjék bármi. 

A könyörgésben mégis, a mai Ige szerint is, ott van az az erő, amelyet Jákób imádsága is kifejez: Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz engem! (1Mózes 32,27) A könyörgésben nem hathatunk az Istenre, de „megrángathatjuk ruhájának bojtját”, hogy aki mindig ránk figyel, vesse ránk tekintetét. Ezt teszik a zsoltáros imádságai is (Zsoltárok 143,1). Erre a figyelemfelhívásra is valójában nekünk van szükségünk, mint akik ezáltal belevetik magukat az Úr áldó és megtartó kegyelmébe, hiszen Őnélküle semmit sem tehetünk (János 15,5), csak ha az Ő jóváhagyó áldása velünk van. 

Édesanyám huszonöt éve él egyedül, és nem lehet kimozdítani megszokott helyéről. Látom, ahogy elsorvad, és amiként beszűkül az élete. Akárhányszor felhívom, annyit mond: „Ma is órákat sétáltam a járdán, hálát adtam, és imádkoztam értetek.” Tudom, ez valóban így van. Azt is tudom, hogy az ilyen élet nem egy beszűkült élet, és én mai napig is az anyám, értem folyamatosan mondott, közbenjáró könyörgéséből élek. Könyörögjünk egymásért is!

Szerző: refdunantul  2021.12.04. 04:00

süti beállítások módosítása