A mindennapokban látszik, hogy Isten irgalmas szeretete valóban diadalmaskodott-e rajtunk, kiemelve minket a kárt vallott ítélet mélységeiből. Akiben valóban az Isten üdvözítő irgalma munkál, az irgalmas az embertársával is. A világ összes emberével kapcsolatosan nem tudunk irgalmasok lenni. Rajtunk azokkal kapcsolatban kéretik számon az irgalom, akik között élünk, akik valamiért mellénk, elénk kerülnek. Az irgalmasság során Isten szeretete mozdul bennünk, amely csakis jót akar az embernek, testének, lelkének, egész valójának. Isten szeretete az élet teljességét munkálja bennünk. Ezért irgalmatlanság minden, ami nem az élet teljességét munkálja, hanem sorvasztja az életet, szomorúvá, nehézzé, keserűvé, reménytelenné teszi azt. 

Tartsunk önvizsgálatot! Hányszor vezet bennünket, az irgalmat emlegetve is, az irgalmatlanság, a másik tesztelése, vizsgáztatása, megalázása, provokálása, kifárasztása. És ezek természetesen az irgalmatlanságnak csak a legenyhébb fokozatai. Irgalmatlan ember az, akivel csak addig lehet jóban lenni, amíg egyetértesz vele. Az irgalmatlanságnak apró rezdülései is vannak: látom, ahogy a munkatársaim, szomorú élvezettel tesznek elém egy-egy nehéz ügyet, miközben csak azt nézik, miként reagálok, meddig bírom, mikor fakadok ki és maradok szégyenben. Az irgalmatlanság egyik módja a személyválogatás, amiről hosszan szól a mai igeszakasz (1–7). Isten nem személyválogató, de valljuk meg bűnbánattal, hogy a mi világunkban semmi más nem működik, csakis a személyválogatás, Isten népén belül működik ez csak igazán. Semmi másról nem hallok közel negyven év óta, mint arról, ahogy mindenféle szempont szerint válogatunk egymás között, értékeljük, véleményezzük egymást. Az Igében lelki értelemben szerepel a személyválogatás, vagyis nem arról van szó, hogy valakit kiválasztunk egy feladatra, amire alkalmas, hanem a saját gyarló szempontjaink szerint szinte megítéljük az illetőt, miközben magunkat különbnek tartjuk. A személyválogatás: gonosz szándékú bíráskodás olyan ügyekben, ahol csak egy igaz bíró létezik (4). Megvalljuk, alig látni irgalmas lelkületű embert. Ideig való segítségnyújtás létezik, de az irgalmasság ennél sokkal több.

Az Isten ítélete irgalmatlan lesz ahhoz, aki nem cselekedte meg azt az irgalmasságot, amit megcselekedhetett volna. Az irgalmasság azonban diadalmaskodik az ítéleten. Erre az utóbbira csak az Isten képes, senki más. Az Isten szeretete győzedelmeskedett – Jézus Krisztus váltsághalála által – azon az ítéleten, ami mindannyiónknak járna. Csak ez az isteni szeretet válthat meg és szülhet újjá igazán az irgalomra.