„Az akkori öregedő és tehetetlen antik kultúrában” megjelent az evangélium – így fogalmaz Ravasz László. Akkoriban (is) számtalan magántudós, bölcs, orvos, kuruzsló, szónok, ügynök, varázsló járta a városokat, és mindegyik igyekezett meggyőzni a hiszékeny lakókat a saját portékájáról; cserébe pedig ellátás, hódolat, védelem járt nekik.

Pál hangsúlyozza, hogy az ő szolgálata más. Noha ezt ő így ki nem mondja: hiszen mindenki ezt állította és állítja magáról, hogy ő más… Pál csak annyit mond: vagy látszott rajtuk feddhetetlen hitelességgel, hogy nem önmagukat képviselik, hanem az Urat; vagy pedig, ha ez nem ütött át szolgálatukon, akkor állíthatnak bármit is… (10)

Pál kiemeli, hogy ő senkit sem akart meggyőzni, senkinek nem akart tetszeni, nem kereste senki kedvét, de nem is félt senkitől; senkire nem telepedett rá, hanem éjjel és nappal dolgozott, hogy eltartsa magát és társait (9). Az apostolt nem vezette hízelgés, kapzsiság, dicsvágy (5–6). Vagyis az apostol szándéka nem volt tisztátalan és álnok, mint amikor valaki, az ügy mögé bújva, valójában csakis önmagát képviseli (3). Pál „csak” nyíltan hirdette az Isten evangéliumát Thesszalonikában, mint az Úr küldötte (2–4). Persze, ebben a nyíltságban sok tusakodás rejtőzött (2), Istentől újból és újból elkért bátorság (2), szelíd és önátadó szeretet (8), kérve-kérő buzdítás és intés. 

Jézus Krisztus evangéliumának szolgálata ma is csak így lehet áldott. Azóta kétezer év eltelt, de Jézus Krisztus és az Ő evangéliuma ugyanaz, lényegében az evangélium hirdetésének módszere is ugyanaz. Fontoljuk meg a fentieket, Isten Igéjének mai üzenetét, szolgálatunkra nézve, tartsunk önvizsgálatot, és könyörögjünk! Van miért…

Szerző: refdunantul  2021.10.11. 04:00

süti beállítások módosítása