Miként tesszük a dolgunkat? Miként végzünk, cselekszünk bármit is? Fontos kérdés ez. 

Lélekből, azaz lelkesen tenni valamit azt jelenti, hogy abban ott vagyok én is, mint aki odaadóan nyitott a másik ember felé, és nemcsak „kimért, hivatalnoki hűvösséggel” cselekszik. Ez az „odaadás”, vagy gyakran inkább annak hiánya, azonnal érezhető, amint a másik emberhez fordulok. A „hivatalnok” korrekt a paragrafushoz, a sémához, a „rendszerhez”, és nem lép túl a másik emberért az előíráson, a „kurzuson”, a „kánonon”, még egy bátorító mosollyal sem. Az ügy megeszi az embert. Ilyen lelketlen hivatalnokokká kezdünk torzulni mindannyian. 

Az apostoli intésben szereplő lelkesedés azonban több, mint saját lelkünk buzgósága. Ez a lelkesedés sokkal több a saját lelkünk hangulattól, helyzettől, érdekektől függő érzelmi kitöréseinél, és több annak gyakori fárasztó túlbuzgóságánál is. A saját lelkünk intenzitásával ugyanis nem odaadóvá leszünk a másik ember számára, hanem azzal csak saját magunkat erőltetjük a másikra, mi magunk telepszünk a másikra.

Ez a lelkesedés – amiről az apostol szól – akkor áldott, ha abban Isten Lelke munkál. Így az Úr eszközei lehetünk, és megörvendeztethetjük mások életét, miközben nem marad el a viszonzás (24), hiszen aki ad, az maga is felüdül (Példabeszédek 11,25). Nem emberektől várunk viszonzást; bár a viszonzás jólesik és sok erőt ad, ezért erre is odafigyel a szentlelkes ember: visszajelezni, megköszönni, valamit önzetlenül és örömmel viszonozni, a másikra ugyanúgy odafigyelni, ahogy rám odafigyeltek. Ha pedig nem kaptam viszonzást, akkor éppen azért adok másoknak, mert megtapasztaltam, ez milyen rettenetes állapot. 

Odaadó lelkületünk mozgatója azonban nem a viszonzás, hanem a hála, hiszen mi már mindent megkaptunk az Úrtól, örök örökségünk van. Minden odaadó lelkület, „Lélekből lelkesen”, ebből a bizonyosságból fakad. Mi már megkaptuk az örökséget, ezért minden odaadó lelkesedésünkkel az Úr Jézus Krisztusnak szolgálunk (24). 

Isten majd viszonozza a dolgokat: és ebben az ítélet hangja is jelen van, mert nem maradnak kiegyenlítetlenül, rendezetlenül a dolgok (25). Ennek módja az Úr bölcsességének titka. Mi tudjuk, ez is bizonyosságunk része, hogy a mi lelketlen cselekedeteinket kiegyenlítette az Isten. Éppen ez indít bennünket hálára, odaadó szentlelkesedésre.

A nyugalom napját – hétről hétre – azért kapjuk, hogy Isten Lelkének ereje, szeretete, józansága betöltsön bennünket a hétköznapokra nézve.

Imádkozzunk! Urunk! Adj lelkesedést, adj szentlelkesedést, hogy rideg, kelletlen, lelketlen hivatalnokokból másoknak örömmel odaadó segítői lehessünk. Ehhez segíts minket. Lelkeddel tölts be bennünket! Ámen!

Szerző: refdunantul  2021.10.07. 04:00

süti beállítások módosítása