Akartok! Mit akarunk valójában, mi az, ami fontos, mi vezérel, mi indít, mi motivál bennünket? Milyen cél hajt minket, amikor valamit akarunk? Akaratból nincs hiány, főleg, ha annak gyarló oldalát nézzük, az emberi akaratosságot és makacsságot. 

Az apostol azonban szűkíti ezt a területet: „Ha megigazulni akarunk…” Eleve az vetődött fel bennem, hogy kérdés-e manapság mindez széles körökben? Sok mindent akarunk, de megigazulni? Sokan nem is tudjuk, mit is jelent ez valójában. Ha valamennyire sejtjük is a bibliai kifejezés értelmét, még akkor is eleven a kérdés: akarunk-e igazul élni, igazul szólni; akarunk-e jobbá lenni? 

Kegyelem alatt van az, akinek ez a kérdés fontos, aki megigazulni akar, aki tisztán akar állni Isten előtt, és tisztábban akar élni ebben a világban is. Ugyanis, aki számára mindez problémává lesz, abban az Isten Lelke munkál, miközben az ilyen ember belátja a maga hiányosságait, és eleve az Isten megbocsátó és megtisztító kegyelmére hagyatkozik, mert rádöbben arra, hogy „az egész törvényt nem tudja megtartani” (3), vagyis nem tud maradéktalanul Isten tökéletes rendjében élni. 

Aki kegyelem alatt van, az elfogadja, hogy Isten őt, minden gyarlósága ellenére, tisztának tartja, a Jézus Krisztus tisztaságáért, érdeméért. Az ilyen ember aztán nem a saját erőfeszítésével akar, hanem az Isten Lelke indítja őt (5). Ha pedig az Isten Lelke indít, akkor az Ő akarata szerinti jóra törekszünk, minden kudarcunk ellenére is azzal a bizonyossággal, hogy Isten ajándékait nem veszíthetjük el. Nem mi akarunk valamit, főként nem leszünk akarnokokká, hanem Isten ajándékaiban bővelkedve, a Lélek által, azaz hitből cselekszünk, igaz reménységgel, miközben várjuk ennek a reménységnek a beteljesedését. 

Ugyanakkor állandó kísértésünk, hogy elfeledkezzünk Isten ajándékairól és mi magunk akarjunk. Ebben az akarásban aztán átvesszük Istentől a vezetést. Erről azt mondja az apostol, hogy ilyenkor Krisztustól elszakadtunk, a kegyelemből pedig kiestünk (4) és Jézus Krisztus semmit sem használ nekünk (2). Ha mi magunk akarunk, akkor egyedül maradtunk, akkor szolgák vagyunk, a legnagyobb emberi közösségben és a legnagyobb szabadságban is (1–2). Rettenetes ebbe belegondolni, de erről beszél az apostol. 

A keresztyén szabadság tehát ez: minden a miénk, mindent Krisztustól várunk, miközben bővelkedve és hálaadó szívvel cselekszünk. Csak Jézus Krisztus számít, az Őbenne bízó hit (6). Nem az számít, hogy kik vagyunk, „zsidók vagy nem zsidók” (6), nem az számít, hogy krisztuskövetésünknek milyen akarnok megnyilvánulásai vannak az életünkben, hanem csakis a Jézus Krisztusba vetett hit számít!

Szerző: refdunantul  2021.09.24. 04:00

süti beállítások módosítása