Kiskorúak vagyunk (1). Belém hasított ez a kifejezés! Valóban, milyen kiskorúan, milyen szolgai módon élünk. A szabadságot, vagy bármiféle szólamot emlegetve is, valójában mindig a rabjai leszünk valaminek. Éppen ez az ember nyomorúsága: elromlik körülöttünk, közöttünk minden, rabjai leszünk mindennek, szenvedélynek és kegyességnek, elnyomásnak és szabadságnak egyaránt. Ebből következik, hogy kiskorúságunk befolyásolhatóvá, manipulálhatóvá tesz bennünket. Aki kiskorú, az szélsőséges, felelőtlen, megbízhatatlan, szertelen, önállótlan; olyan, mint egy gyerek. Aki kiskorú, az kicsinyes, irigy, önző, állandóan másoktól függ és másoknak akar megfelelni. A kiskorú kiszolgáltatott, szolga, a világ minden elemétől függ (3), miközben ennek nincs is tudatában; ezért tele van szertelen és öntudatlan örömmel, vagy valamiféle megmagyarázhatatlan félelemmel. Valójában az is kiskorú, aki a másikat kiskorúságban tartja. A kiskorúra vigyázni kell, saját érdekében is, vezetni kell, nevelni kell.

Örömhírt olvasunk itt, hogy ez a kiskorúság csak egy ideig tart, az apa, az Atya által megszabott ideig (2). Örömhír hallani, hogy egykor kiskorúak voltunk, de már nem vagyunk azok (3). Amikor ugyanis eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, akit alávetett ennek a világnak, hogy kiszabadítson minket a jelenvaló kiskorú világból, megváltson, és nagykorúvá érlelje életünket, hitünket, kegyességünket (4–5). Isten akarata érvényesült ebben a szabadításban, ebben a nagykorúsításban (7). 

A nagykorú ember csakis az Úrtól függ, megtartó Istenétől, hiszen mindent megadott neki az Úr, övé az örök élet, ezért nem vehetnek el tőle semmit sem. A nagykorú ember tudja, hogy örökös (6). Csakis az Úrtól függünk. Persze odafigyelünk a másikra, tanulunk egymástól, megadjuk a másiknak a tiszteletet, de nem rajongunk senkiért, és nem lehetünk senki szolgái. Ez a nagykorúság szabad, de szabadságát nem felelőtlen tobzódásban, hanem felelős önkorlátozásban éli meg. A nagykorú ember szabad, ezért tud szolgálni, ezért képes nem csak önmagának élni. A nagykorú ember tudatában van a saját nyomorúságának, ezért távol van tőle minden szélsőséges öröm, de bizonyossága mindenkor reménységgel vértezi fel őt (7).

Urunk, csak Tetőled várjuk ezt a nagykorúságot! Urunk, szabadíts meg bennünket minden kiskorúságtól, infantilizmustól, hogy a Te Lelked által az istenfiak szabadságában élhessünk, a Te dicsőségedre szolgálva „itt”! Könyörülj rajtunk! (6)