Antiókhiában a pogányokból, a nem zsidókból lett keresztyének voltak többségben. Amikor valaki a jeruzsálemi gyülekezetből érkezett, mint törvénytartó zsidó, nem vehetett részt a gyülekezet szeretetvendégségén, és az úrvacsorában sem, mert a törvény ezt tiltotta. Amikor a nagy tekintélyű Péter, Barnabással együtt megérkezett Antiókhiába, nem különült el az ottani testvéreitől, hiszen testvérek voltak az Úrban, és azért jött, hogy közösségben legyen velük, együtt evett és ivott velük. Amikor azonban a még nagyobb tekintélyű Jakab megérkezett Jeruzsálemből, akkor Péter megijedt, és Barnabással együtt különvonult Jakab társaságába, hogy a zsidó előírásokat megtartva étkezzenek. Hozzájuk csatlakozott a többi zsidó is. Lám, az antiókhiai pogánykeresztyén gyülekezetben egy zsidó kisebbség elszigetelte magát, elkülönült, hogy rituális tisztaságát megőrizze. Más volt a megegyezés, más volt az eddigi gyakorlat, és más volt eddig Péter és Barnabás viselkedése is. 

Számos üzenet szólal meg itt, amelyeket csak sorolni fogok, minden kifejtés nélkül.

Lám, minden tekintélyesnél van tekintélyesebb (12). 

Az ember megijed a tekintélyesebbtől és képmutató módon megalázkodik, mert fél (12). 

Ez a képmutató magatartás ragadós, mert a Péterrel lévők is ugyanígy viselkedtek (13). 

Milyen szomorú látni az első gyülekezetekben fennálló, kezelhetetlen feszültséget, és milyen szomorú tapasztalni, hogy ma is sokféleképpen elkülönülünk egymástól, noha ugyanazt az Urat és Megváltót valljuk. Az elkülönülés persze egy külön kérdés, bizonyos helyzetekben, de nem a testvérek közösségében; itt értelmezhetetlen. Hiába egyezünk meg szóban; az élet, a gyakorlat, az emberi nyomorúság, hitben járva is, „meghasít” bennünket. Kegyelemre szorulunk (12–13). 

Lehetne itt pásztori és egyházpolitikai szempontból is megtekinteni ezt az igeszakaszt. 

A legnagyobb kérdés azonban az, hogy miként adatik nekünk az üdvösség. Ha Jézus Krisztusban adatik nekünk az üdvösség, akkor hogyan lehetséges bármiféle más követelmény megtartását az üdvösség feltételének nevezni? Ezek ugyanis csak áldott következmények lehetnek, de nem feltételek (2,16). 

Szerző: refdunantul  2021.09.15. 04:00 komment

süti beállítások módosítása