Mindig kialakulnak az úgynevezett tekintélyesek, akiknek szavuk meghatározó. Minden területen, minden korszakban, egyházban és világban így van ez. A jeruzsálemi gyülekezetben is így volt ez akkor (2). Az apostolok között oszlopapostoloknak nevezték Jakabot, Pétert és Jánost (9). A tekintélyesekre szükség van, Isten eszközei ők, akiket felhasznál országának építésében. A tekintély ugyanis mindig egyedül csak a teremtő és megtartó Úré; csakis az övé! Mi, emberek, ha tekintélyt kapunk, az Úrtól kapjuk azt, egy időre, hogy Őt képviseljük.

Ugyanakkor a tekintélyeseknek nagy a felelősségük, hiszen a tekintély nagy kísértés, mindenkor, minden területen, amelyben az ember észre sem veszi, hogy már nem jó úton jár, már nem Isten eszköze, hanem saját magát képviseli: tekintélyét élvezi; a hatalommal nem szolgál és épít, hanem visszaél azzal; és a kellő időben nem tudja elengedni ezt a tekintélyt, ami nem az övé, hanem csakis az Úré.

Pál apostol tisztelettel tekintett a jeruzsálemi tekintélyesekre, eléjük tárta az evangéliumot, amelyet ő a pogányok, a nem zsidók előtt hirdetett (1–2); egyeztetett velük szolgálatuk rendjét illetően, miszerint Pál a pogányok között hirdeti Jézus Krisztus evangéliumát (7–10). Fontos, hogy az egyházban minden ékes és szép rendben történjék, csak így lehet szolgálatunkon áldás. Pál azonban egy határon túl mindig szabad volt a tekintélyesektől (8), amennyiben azok túllépték illetékességük határait; főként, ha a tekintélyeseket nem az Úr, hanem a rejtetten mögöttük álló személyek és gyarló emberi indulatok irányították. Az apostol ezeket áltestvéreknek nevezte, és mindig szembeszállt velük; soha nem hallgatott, olcsó félelemből (4). Ugyanakkor Pál soha nem öncélúan, magamutogatóan szólt, hanem mintegy Isten eszközeként, „lojálisan” igazgatta a tekintélyeseket is. Bölcs az a tekintély, aki hallgat másokra; és tudja azt is, kikre kell hallgatni, és kikre nem.

Pál tisztelte a rendet, a tekintélyt, mert félte a tekintélyt megbízó egyetlen tekintélyt, az Urat; és éppen ebben a tiszteletben bontakozott ki Pál szabadsága is. A tekintélytisztelet csakis istenfélelemben mutatkozhat meg, ékes rendet biztosít, ezért nem fárad hiába; építeni ugyanis csak rendben lehet (4). A tekintélytisztelet soha nem a tekintélyes személyt dicsőíti, hanem mindig magát az Urat; ebben van szabadsága is.

Szerző: refdunantul  2021.09.14. 04:00

süti beállítások módosítása