Pál meggyőződése élő hitre vall: nem embereknek akar tetszeni, hanem Jézus Krisztusnak (10–11); az evangéliumot nem emberektől, hanem az Úrtól vette (12–13; 1Korinthus 11,23); megtérése az Úr őt kiválasztó, felfoghatatlan kegyelméből való, hiszen csak az Úr ereje végezhette el azt a csodát, hogy a Krisztus követőit üldözőből, a Krisztus szolgája lehessen (14–16), egykori pusztító, káromló és erőszakos emberből az Isten megváltó szeretetét hirdető ember legyen (1Timóteus 1,13). 

Pál meggyőződése olyan határozott, hogy nem kért tanácsot hús és vér emberektől, tekintélyektől; még a nagy „oszlopapostoloktól” sem. Pál meggyőződése nem függött emberektől, e-világi hatalmaktól, vallási, egyházi, kegyességi óriásoktól; ő nem függött senkitől sem; egyedül csak a megtartó Jézus Krisztustól, aki rajta könyörült, aki őt kiválasztotta és elhívta. Csak ez a függetlenség teszi lehetővé az Úrnak való szolgálatot. Belegondoltam, mennyi függés terhel bennünket, ebből következően mennyi bizonytalanság és félelem terheli a szolgálatunkat; ettől olyan erőtlen, bizonytalan, hullámzó ez a szolgálat (16–22).

Pál meggyőződése az Úrtól való. Ez a meggyőződés elsőre olyan ridegnek, szinte embertelennek, ellentmondást nem tűrőnek, így félelmetesnek és riasztónak tűnhet. Valójában azonban csak ez a meggyőződés az, amelyért imádkoznunk kell! Ez a meggyőződés soha nem lehet irgalmatlan a másik emberhez, hanem nyitott szeretettel meghallgatja a másikat, befogadja, segíti; de ez a meggyőződés mégis sziklaszilárd, nem ingadozik. Ez a bizonyosság nem kér tanácsot embertől, de nagyon szereti az embert. 

Vigyázzunk, nem mi vagyunk szilárdak, hanem az az Úr, aki elhívott bennünket! Ez egy rendíthetetlen, szabad, független meggyőződés (1Korinthus 15,58), amely megrendül a világ és az ember nyomorúságán, a sajátját is látva – Pál is kimondta, hogy a bűnösök között ő az első –, és amely Jézus Krisztus határtalanul határozott szeretetével ölel át mindeneket (Efezus 1,10), még a „pogányokat” is (16).