Júdás, egy a tizenkettő közül, megjelent a zsidó Nagytanács által kiküldött templomőrséggel együtt, hogy Jézust elfogják. Márk leírása éppen visszafogottságában döbbenetes, amely minden árulás és hűtlenség rettenete, de itt ez a rettenet rettenete: Jézus tanítványa nyíltan azok oldalára, sőt élére áll, akik Jézus ellen támadnak. Júdás konkrét feladata az volt, hogy megmutassa a helyszínt és félreérthetetlenül jelölje meg Jézust a „júdáscsókkal”. Ez a csók a rabbitanítványok tiszteletének és szeretetének kifejezése volt, mesterükkel kapcsolatban, ami most a képmutató árulás eszközévé lesz. Az árulásban éppen az lesz semmivé, ami az életet széppé, nemessé, értékessé, értelmessé, rendezetté teszi. Az árulásban minden, életet tartó értékpillér kihullik alólunk. A konkrét árulás tette mögött azonban rettenetes mélység tátongott; olyan mélység, amibe bele lehet veszni. Bármi történik, ments meg minket Urunk, minden hűtlenségtől; de ettől a hűtlenségtől különösképpen, amelyben Téged árulnánk el! (43–45)
Ez a rettenet akkor hasít belénk, amikor belegondolunk, hogy miként állunk ki ma Jézus Krisztus ügye mellett. Hirdetjük-e az evangéliumot, szóljuk-e Jézus Krisztus megváltó, egyetemes szeretetét, szelíd, de biztos zengésű trombitaként, mindenki előtt; ebből következően, a ránk bízott krisztusi szolgálatot végezzük? Mi mindent végez az egyház? Mi mindenben jelen vagyunk? Mi mindenhez hozzászólunk? De valójában kit, mit képviselünk; mit és miért mondunk; mit és miért teszünk? Ránk Jézus Krisztus, egész világnak szóló evangéliuma bízatott! Ezt az ügyet szolgáljuk, hűséggel? Milyen tanítványok vagyunk mi?
A jelenet éppen ezekre a kérdésekre válaszolva lesz beszédes, mert a Nagytanács azért küldi ki a templomőrséget, kardokkal és botokkal felfegyverezve, hogy az ellenállást leverje, és politikai lázadásként tüntesse fel Jézus ügyét. Jézus azonban ellenállás nélkül hagyja, hogy elfogják Őt: küldetéstudatának fensége, isteni hatalma átragyog a jeleneten (45–46). Márk leírásában a tanítványokról itt már nincs szó, ebben a jelenetben: ők eltűntek, elmenekültek, megijedtek, mind megbotránkoztak. Jézus teljesen egyedül maradt! Külön igehirdetést érdemlő epizód az az ismeretlen ifjú, aki ingét az őt megragadók kezében hagyva, mezítelen felsőtesttel fut el onnan (51–52). Az ellenállás nélkül magát megadó Jézust provokálják, hogy politikai lázadónak tüntessék fel Őt, afféle rómaiak ellen fellépő, lázadó vezérnek, „rablónak”. Jézus nem engedi, hogy ügyét politikai ügynek tüntessék fel. Jézus ezt visszautasítja, a provokációval együtt, miközben világos tanítására utal, amely az ember megváltásáról szóló, isteni hatalommal meghirdetett tanítás volt. Ő nemcsak tanította Isten megváltó szeretetét, hanem az Írások beteljesedése szerint elindul, hogy ezt a megváltó szeretetet nekünk ajándékozza… (48–49)
