Nincs az a csoda, amelyre tekintve magasztalná az ember az Urat, amíg kemény a szíve. A kemény szívű ember hitetlen marad, nem látja meg Jézusban azt a szerető Urat, aki a viharzó, sötét tengeren is értünk jön, szavával biztat és megment (52). 

A kemény szív olyan, mint a lemetszett ág, folyamatosan szárad ki belőle az élet-nedvesség, egyre merevebb, egyre hajlíthatatlanabb, így egyre törékenyebb lesz. A lemetszett ágból eltűnik a lágy rész és marad a szilárd rész, ami kemény, merev, hajlíthatatlan, éppen ezért nagyon törékeny. A szív az egész embert jelenti. A mi életünk lemetszett ág, az Úr nélkül, és amíg távol vagyunk az Úrtól, addig életünk szilárd, kemény, merev és hajlíthatatlan élet. Így bánunk egymással, így viszonyulunk a világhoz, és élő hit nélkül az egyházi és kegyes ember is ilyen kemény. Persze hamar érkezhet a sötét, az élet-vihar, a támadó ellenszél, a megrettenés, amely látomásokat lát ott is, ahol az Úr van jelen. Ilyenkor kiderül, milyen törékeny, a legkeményebb élet is, az Úr nélkül (47–49). 

Mi marad nekünk, levágott ágként? Egy darabig még úgy tűnik, mintha élnénk, de egyre keményebbek, kérgesebbek és törékenyebbek leszünk. Egyre inkább mindent a szilárd és logikus gondolkodásra alapozunk, és egyre kevesebb jut a lágy bizalomra. A bizalom a Bibliában mindig az élő Úrra való ráhagyatkozást jelenti. Így marad a sötét, a vihar, az ellenszél, az erőlködés, a félelem és a rettegés, a mindenféle fantáziálás, illetve a másokhoz való kemény viszonyulás, mások elrettentése…

Mi segít hitre? Márk negatív tanítványképe végigvonul az evangéliumon (52). Márk szerint Jézusnak meg kell halnia és fel kell támadnia, hogy lehetővé váljék a hit, amely felismeri az ember Jézusban Isten megmentő hatalmának jelenlétét. Ez az isteni hatalom ér el húsvét után sokakhoz, a Szentlélek által. Az Úr kegyelme által, a kemény ember értelme és szíve megnyílik, hogy meghallja az Úr biztató szavát, meglássa velünk vállalt, üdvözítő közösségét, és ő maga is merjen, az értelmén túl is élni, látni, értelmezni, bízni, meglágyulni, mások felé is. A legnagyobb csoda már a miénk: Jézus feltámadott! Az Úr közelsége, megszólító, biztató szava megnyugvást ad a rettenet idején is. Ő beszáll hozzánk, életünk hajójába, és közösséget vállal velünk (50–51).