Az emberi egzisztencia sokféle viharnak van kitéve (4,17). 

A viharban a tanítványokat hordozta a hajó, segítette őket a hajózási tudományuk és az izomerejük; amelyek egy határon túl semmit sem értek. Rádöbbentek, hogy elveszhetnek, mert minden erejük kimerült az ellenerőkkel szemben. Az ember – ha nem is mindig mer szembenézni a ténnyel – tudja, hogy mi várhat rá, hogy egzisztenciája összeomolhat. Belerettenünk, amikor a bibliai kifejezést említjük ezzel kapcsolatban: elveszhetünk? (38) Joggal jelenik meg ilyenkor a félelem (41). 

A történet csodája, a vihar lecsendesítése mellett (39), az a jelenet, ahogy Jézus alszik a viharzó tengeren (38). Jézus egzisztenciája egy másfajta egzisztencia. Ő többet tudott, amit mi csakis hit által ragadhatunk meg, hogy élete el van rejtve az Istenben, hogy élete nem alulról hordozott, hanem felülről tartott egzisztencia. 

A megoldás akkor adatott, amikor a tanítványok felébresztették Jézust, aki lecsendesítette a tengert (38). Az Úr azonban, feltámadásával és Lélek általi jelenlétében, ma ennél sokkal többet ajándékoz nekünk: megtart a viharban, ráébreszt minket arra, hogy életünk Őbenne megtartott élet. Ez a tudás a hit bizonyossága: életünk nem alulról hordozott, hanem felülről megtartott élet, amely nem enged minket aláhullani. 

Amíg csak annyit tudunk, hogy alulról hordozott az életünk – mint ahogy a tanítványokat hordozta a hajó –, addig jogos a félelem, ha lepattintott is, egy ideig. Hiszen minden szétroppan majd alattunk, ami itt hordoz: egészség, szépség, tehetség, javak, összeköttetések, hírnév. 

Jézus mondja: Miért féltek ennyire, miért lesz úrrá rajtatok a félelem, miért nincs hitetek abban, hogy életetek az Úrban elrejtett, felülről tartott élet, megváltott élet! (40) Boldog ember az, aki erre ráébredhetett; aki felfedezhette, hogy kicsoda is Jézus Krisztus (41). Az ilyen ember nemcsak attól boldog, hogy élvezi a saját hitét, hanem attól is, hogy megtart másokat, mint Isten eszköze.