Áldott az, ami tömör, lényegre mutató. Ma különösen, amikor annyiféle „inger” hemzseg körülöttünk, amelyekbe szinte beleveszünk és amelyek elhomályosítják azt, ami igazán fontos. Márk tömören fogalmazza meg Jézus küldetésének lényegét, mindjárt Jézus fellépésekor, és egyben kimondja, hogy Jézus küldetése életfontosságú az ember számára, személyesen érint minket.

Ebben a két verses summáriumban Márk Jézus egész földi életútját Isten evangéliumával jellemzi. Így értendő mindaz, amit Jézus szól, tesz és ami Ővele történik. Jézus az Isten megváltó örömhírét hozta el ebbe a világba. Ennek az örömhírnek a tartalma az, hogy Isten országa, Isten életet ajándékozó uralma Jézus Krisztusban egészen közel jött hozzánk, a jövőben kiteljesedő öröm már most a miénk. Isten országa Márk evangéliumában nem az ítéletet, hanem az üdvösség teljességének közelségét jelenti, nem elsősorban a bűnbánat gyötrelmét, hanem a már megnyert üdvösség örömében való részesedést. Ezért az evangélium időben is elhatárolja Keresztelő János működését Jézusétól (14): Keresztelő János után jött az erősebb (1,7).

Ezért a felszólítás az egyetlen értelmes emberi cselekvés, amely valójában az Isten cselekvése bennünk: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” (15) Csak Jézus Krisztushoz térve, Őbenne bízva tapasztalhatjuk meg az Isten közelségét, valamint Isten uralmának mindent helyreállító ajándékát. Minden más esetben a halál közelségét, és mindenek szétesését élhetjük csak át. Isten országa igazság, békesség és öröm, a Szentlélek által, Jézus Krisztusban. Betelt az idő, életünk nem fogy, hanem telik; betelik az Úrban! 

Szerző: refdunantul  2021.07.09. 04:00 komment

süti beállítások módosítása